A szívem némán dalolva táncot lejt a mellkasomban, majd kiszakad. Az izgatottságtól alig birok nyugton ülni, lopva újra és újra körbenézek, a körülöttem ülök látják-e rajtam. Vigyorgok, mint aki tudja, hogy valami ajándék érkezik hozzá, és a súly ami az elmúlt hónapokban folyamatosan nyomta a mellkasomat, a belső nyomás, ami az írásban is akadályozott, eltűnni látszik. De nem akarok most semmire gondolni, csak arra, ami a busz végállomásánál vár.
