Édeshármas

Az úgy volt, hogy már nagyon hiányom volt. Közel egy hét telt el azóta, hogy utoljára volt részem a jóból, szóval nagyon érett egy következő alkalom...

Persze az elején rögtön jöttek a kibúvó kereső kérdések. Biztos akarom én? Ki kell menni hozzá a hidegbe, el kell hagyni a kényelmes meleg szobát. És a komfortzónámat. De nagyon hiányom volt, szinte elvonási tüneteim. A vágy is egyre erősödött, ahogy eszembe jutott micsoda érzelmi kavalkád kerekedhet abból, ha elindulok. Meg amúgy is csak az elején lesz hideg, gyorsan átmelegszek a mozgástól.

Szóval vasárnap kora délután fogtam magam, felöltöztem, felhúztam a futócipőt a lábaimra (balt és jobbat, így állt össze velem együtt az édeshármas ;)) és elindultam.

Normafánál némi átöltözés és táskaátpakolás után "futra keltem" (igen, mostmár az is van hosszabb utakra, most el kellett vigyem egy próbakörre, persze szigorúan ivótasak nélkül, elsőre nem kockáztattam meg, hogy befagyjon :D). Az első kilométeren igencsak csípett a hideg, pont túl volt a hőmérséklet azon a tűréshatáron, ami mellett még nem szoktam nagyon kellemetlenül érezni magam (szélmentesen -5 fok körül). Ilyenkor aztán tényleg tanúsíthatja az ember, hogy csak akkor van hideg, ha megállsz. Hát én futottam :) lassan, apróbb léptekkel, mint általában, figyelmesebben. Érdekes, hogy eljutottam arra a szintre, hogy nem kell nagyon koncentrálni és számolni a lélegzetvétel-lépés ritmust, gyorsan megtalálom az ideálist egy kényelmes, nem különösebben fárasztó tempóhoz.

Bár eredetileg nem egyedül készültem teljesíteni a napi örömfutást, végül a potenciális futótársnál a szoba melege győzött. Az eredetileg tervezett kis körön nem változtattam, annyi csavart tettem bele, hogy az emelkedőn félperces futásokat iktattam be úgy, hogy apró léptekkel, de futva haladjak és a pulzusom ne nagyon ugorjon meg. A 6 km-es táv úgy áll össze, hogy az első 2 km minimális hullámzással lejtő, következő 2 km emelkedő, a maradék 2 km kis hullámzással szintút.

4 ilyen félperces etap volt, azért az utolsót éreztem már rendesen a combjaimban. De jó ez így, ez az időszak valami ilyesmiről is kell szóljon. Amúgy miközben haladtam és csapongtak a gondolataim, az jutott eszembe, hogy mennyivel jobban bejött az idő alapú edzés és fejlődés, mint ha távban dolgoznék. Illetve már nagyjából ismerem magam, hogy milyen szintemelkedéssel kb. milyen távra vagyok képes adott idő alatt, és ennek megfelelően tervezem az útvonalat. (Persze lehet eljön majd az a pillanat, amikor ez változik, meglátjuk.)

Legközelebb már úgy fogom csinálni, hogy 2*45 mp + 4*30 mp, folyamatosan növelve az ismétlések számát és az időt, míg eljutok addig, hogy az emelkedők megfutása se okozzon komoly gondot. Ez így szépen és egyszerűen hangzik, de a valóságban nagyon nem az. Ellenben kimozdít a komfortzónámból, feszegetem a határaim, szóval mindenképp jó az összhatás. Szeretem.

Naplementére érkeztem vissza a kiinduló ponthoz, ismét egy kis öltözés, plusz rétegek, aztán beálltam a sorba egy jól megérdemelt védőitalra-védőételre egy szelet meggyes rétes és egy pohár forralt bor formájában. Bár miután lement a nap elég hideg lett, gyorsan elindult a -11-től még negatívabba a hőmérséklet, kifejezetten fáztam, de összességében örülök, hogy nem hagytam ki az aznapi futólehetőséget.