Végre-végre volt bátorságom letérni az aszfaltról. Nem mondom, hogy nem féltem a gyökerektől és a kövektől, mert nagyon! Emiatt jó fárasztó is volt az a kis 4 km-es karika, amit kigondoltam, de ha sose kezdem el akkor hogy térnék vissza?
Szokatlanul csendes volt Normafánál az erdő, az elmúlt időszak rakpartozása és gellérthegyezése után egyenesen sokkolt az erdő csendje - és nagy meglepetésemre igazából Normafa önmagához képest is alig volt látogatott. Imádtam az aranyóra színeit, az aranyban úszó erdőt, a rózsaszínre színeződő felhőket - segített elterelni a figyelmem, hogy ne csak a talajt vizslassam mindenféle buktató és bokaforgató tárgyakat vizslatva. Megfutottam a sunyi lapos emelkedőket, megérte minden perc erősítés, kardió az elmúlt 7 hónapban. Furcsa volt a madárhangok hiánya, csak néhány rigó próbált frászt hozni rám a lendületes avar turkálással. Ma a kutyások is jófejek voltak, behívták az ebeket, bringás se gázolt le, úgyhogy abszolút pozitív a mérleg.
 |
| Már a buszhoz sétálva |
Elmorzsoltam néhány könnycseppet a végén, elképesztő ereje van annak, amikor az ember vissza tud térni ahhoz amit szeret. És végre nem felpörögtem a sok zajtól körülöttem, hanem a gondolatok egy kicsit elcsendesültek bennem és átvette az uralmat minden fölött a hála. Hála, hogy lélegzem, hogy van erő a testben a mozgáshoz, hogy van lehetőség-hely-idő egy kicsit kilépni a hétköznapi malomból.
Lábak alapvetően rendben, de igyekszem önuralmat gyakorolni, és még pár hétig tényleg 5 km alatt futkorászni tovább, hogy szokja a futós terhelést. Szombaton pedig Fűrész! Két körre mindenképp benevezek, aztán a többit majd annak függvényében, hogy a lábak hogy bírják. Ott tali! :)
Új zene nincsen, még mindig a Budai felhők vannak beragadva. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése