Az elmúlt két hét viszonylag eseménytelenül telt - illetve ez rossz kifejezés, inkább azt mondom futás szempontjából kiemelkedő esemény nélkül telt. Kímélő üzemmódban, de igyekeztem tartani magam az edzésekhez. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült, nem is fogok magyarázkodni. Volt itt fotós kirándulás és hosszúfutás olyan útvonalon, amit elméletileg részleteiben már ismertem. Elméletileg. Ezen kívül nagy változás történt az étkezésemben, ami áthatotta ezeket a heteket.
Nézzük a mozgás részét a beszámolónak. Amit kiemelnék, hogy a türelem kezdi meghozni gyümölcsét, és az emelkedők futásában már látom a változást, a fejlődést. A kezdeti időértékek többszörösét vagyok képes kocogni felfelé, szóval ez adott egy motiváció löketet ahhoz, hogy véletlenül se jusson eszembe félbehagyni az ezzel kapcsolatos készüléseket. Ja és a lényeg: már emelkedőn sem ugrál annyit a pulzusom, jobban érzem a határt mi az ahol még mehet a kocogás és hol járok jobban a tempós sétával vagy a "power hike"-kal. Persze mindezt terepen. Ahogy elnéztem 26-án vasárnap az Icebug Vértes Terep Maratonon az első útvonal szakasz egy hosszabb aszfaltos, egész barátinak tűnő lejtőszögű emelkedő. Itt leginkább az aszfalttal van bajom, de majd meglátjuk. Kíváncsian várom :)
Valamiért mostanában sokat van előttem a rengeteg gyerekkori ugrálókötelezés és azon gondolkozom, hogy lehet részévé teszem az edzéseknek, mert jónak tűnik a boka körüli izmok erősítésére. Ez még képlékeny.
 |
| A kép készüléséhez még én is hasravágódtam :) |
 |
| Csúcshódítás kicsiben |
Jó hétvégente több időt tölteni a természetben, így a tavasz érkezésével már sokkal kellemesebb, mint amikor télen a hidegben "kellett" megtenni ugyanezt. Persze annak is megvan a szépsége, a zúzmarával-dérrel díszített erdők, a sejtelmes köd... de akárhogy is van, nyári lány vagyok és jobban viselem és jobban szeretem a meleget, a napsütést, a színeket. Végre olyan helyre is eljutottam, ahova már régóta szerettem volna - a Nagy-Szénás és környezete igazán gyönyörű. Persze a rengeteg leánykökörcsinnel sem tudtam betelni.
Most hétvégén Nagykovácsiból tettem egy kb. 14 km-es utat. Nagy szélben, de napsütésben indultam el. Persze mire felértem a Nagy-Kopasz kilátójához, egyre jobban befelhősödött az ég és még az is megfordult a fejemben, hogy valami zuhé majd elkap út közben vissza Budapestre. Nagykovácsiból azt az utat szerettem volna követni, amin a Nyúlcipőbolt Budai Trail útvonala halad, de egy-egy rövid szakaszt leszámítva nagyon nem volt ismerős a környezet - utólag jöttem rá, hogy egy 2-3 km-es szakaszon nem is azt követtem... zavaró volt, hogy a turistaúton és a Sisakvirág tanösvényen is mély keréknyomok szabdalták az utat. Meglepően kevésbé volt sár, mint számítottam rá. Nagy-Kopasz azért is volt cél, mert a decemberi verseny közben/előtt/után nem fért bele a Csergezán Pál kilátó meglátogatása. Bevallom őszintén, ha nem lett volna akkora szél, lehet, hogy még most is ott lennék. Gyönyörű a kilátás. A nagy budai hegyek és kilátóiktól kezdve a Pilis-tetőig az összes környező nagyobb csúcs látszik.Innentől már csak röviden követtem a zöld háromszöget, lefordultam arra a szakaszra, amit tudtam, hogy nem ismerek (piros háromszög). Adrenalin szint az egekben. Ilyenkor azért megnyugtatóbb lenne egy kutyával futni vagy valakivel, aki ha nem is pont olyan tempót megy mint én, de tudom, hogy ott van közel. De az is lehet, hogy csak megszokás kérdése. Dúdoltam, énekeltem, dúdolva énekeltem aztán azon vettem észre magam, hogy már csak belül megy a zene. Tőlem úgy húsz méterre észrevettem valami állatot. Na telefon gyorsan elő, közben persze elkezdtem dúdolni reflexből, szóval mire fotókész állapotba kerülhettem volna, a muflonokban is tudatosult, hogy ott vagyok. És igen, többesszám, mert két felnőtt volt és két kicsi. Bevallom őszintén, bár elméletben fel voltam készülve arra, hogy közelről találkozhatok állattal, azért meglepődtem, még úgy is, hogy nem vaddisznóról van szó és nem is szarvasról. Dúdolva haladtam tovább, míg az utam a piros sávba nem csatlakozott, arra ráfordulva, mostmár tényleg Budapest felé vettem az irányt. Csak a Fekete-fej aljáig mentem el, oda már nem volt motiváció felmászni, szóval fogtam magam és kikocogtam az adyligeti buszmegállóhoz. Bár szintben és távban se mentem különösebben sokat, elég rendesen elfáradtam. De jó volt ez így, tiszta fejjel és feltöltődve kezdődhetett a felkészülés 6. hete.
Végül néhány szót a legnagyobb változásról, ami ebben a két hétben történt. Alapvetően világéletemben húsevő embernek tartottam magam, ugyan előfordult olyan 1-2 hetes időtartam, míg semmilyen húsfélét nem fogyasztottam, de sose volt tudatos. Most viszont mindenféle ideológia nélkül eljutottam oda, hogy nem, egyszerűen nem bírom megenni. A húsok gondolatától is hányingerem van. Bármilyen formában. Illetve nem teljesen. Gondolkoztam azon, hogy bakker ez így nem lesz jó, a tejtermékeket most már teljesen kizárom az életemből (pár hónapig tuti, aztán lehet megpróbálom legalább a sajtokat és a túrót visszahozni), mert a laktózmentes se tetszik a hasamnak, hogy fogok így elég fehérjét bevinni? Aztán eszembe jutott, mi lenne ha megpróbálkoznék hallal. Ugyan nem vagyok nagy rajongója, de nem jött az a nagy hányinger, mint a hús gondolatára, szóval a sok zöldség mellé legalább a hal maradt. És még jól is esik. Gondolkoztam még a májon, de hétvégén barátnőmnél voltam és azt csinált és már a szaga se esett jól, úgyhogy inkább nem próbálkozom. Egyelőre legalábbis. Illetve azt még el tudom képzelni, hogy a húslevesben benne legyen az íze, de ne nekem kelljen megcsinálni. Szóval ez sem fog menni. Fúh, még a hideg is kirázott. Sokkal jobban át kell gondoljam mit eszek...
 |
| Kicsit szeles ;) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése