A kedvesség ereje

Tudom, hogy a Visegrád Trail felkészülés aktuális heti összefoglalója illetve pár sor a VTM-ről következne, de most reggel nagyon bennem volt, hogy a kedvesség erejéről írjak nektek egy kicsit.
Alapvetően mosolygós, pozitív személy vagyok. Ahogy járok-kelek az utcán, a járműveken, futás közben, általában mindig jut a mosolyomból a környezetemnek. Ez az alapállapot. Persze volt már belőle félreértés, mert a magyar ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy különösebb szándék nélkül a szembe jövő rá mosolyog. Természetesen nekem is vannak nehezebb napjaim, amikor nehéz szívből ilyennek lenni, amikor az én gondolataim is szétszaladnak a szélrózsa minden irányába.

Egy ideje tesztelésre adtam a fejem. Az olyan helyeken, ahol idegen emberekkel kerülök kapcsolatba, mindig van egy kedves szavam az eladókhoz, személyzethez, takarítókhoz. Talán legjellemzőbb hely a pékség és a zöldséges - de van egy-két bolt, cukrászda ahol gyakrabban megfordulok. Első alkalmakkor ha új emberrel találkozok ezeken a helyeken, már eleve a mosoly meglepi őket. A kérem-köszönöm használatától pedig egyenesen leesik az álluk. Először furcsa volt számomra a zavarodottságuk, mert ezek annyira alap dolgok, hogy az ember pici odafigyeléssel - tényleg minimális figyelemmel - könnyen és gyorsan be tudja építeni a szóhasználatába. És lehet, hogy az illetőnek az a munkája, a "dolga", hogy kiszolgáljon bennünket, de mennyivel jobb, ha ő és én is jobb kedvvel, nem pedig kötelességből teszünk valamit, nem? A leggyakrabban még ennél is tovább megyek és kedvesen megdicsérem - ha hölgyről van szó a körmét, haját, igazából bármit ami eszembe jut. Itt nem is azon van a hangsúly, hogy mit, inkább a szándék a lényeg. Pár szót beszélgetek, megkérdezem milyen a napja, akit esetleg már kicsit jobban ismerek rákérdezek valami olyasmire, amiről korábban mesélt. Bizony, nem csak kérdezek és hallgatok, hanem figyelek is. Sokszor még akkor is, ha esetleg sietek.

Azt vettem észre, hogy hatással vagyok rájuk. Amikor belépek az üzletbe és meglátnak, felcsillan a szemük, elmosolyodnak és már ők is kedvesen fogadnak. Nem nagy dolgok ezek, de bearanyozzák az ő és az én napjaimat is. Senki problémája nem oldódik meg, de a tudat, hogy nem tárgyként kezeljük egymást, hanem számba vesszük, megajándékozzuk a figyelmünkkel és kedvességünkkel, ad egy kis pluszt. És lehet, hogy valakinek aznap pont erre van szüksége, mert már kiábrándult az életből is, lenyomják a mindennapi nehézségek, nem szereti a munkáját, stb.

Tovább megyek: mi van akkor, ha benne is rögzül, hogy kedvesnek is lehet lenni, nem kell flegmán viselkedni a környezetével és a továbbiakban ő is elkezd ezzel a kedves attitűddel élni? Mi lenne, ha mindannyian egyre jobban beépítenénk a kedvességet az életünkbe? Mennyivel másabb lenne a közhangulat ebben az országban, mint jelenleg? Mennyivel jobb a nap végén - főleg ha bizonyos területen nehéz időszakot élünk át -  úgy végiggondolni az eseményeket, amik történtek velünk, hogy itt kedvesek voltak, ott volt egy jó szavuk hozzám, valaki szép napot kívánt, más megkérdezi, hogy mi történt, már rég látott, a harmadik megköszönte a segítségem. Erőt lehet meríteni. Mint amikor az eget borító sötét felhőkön áttörnek a napsugár nyalábok és az ember egy kicsit felderül és megnyugszik. Mert a sötétség ugyan körülvesz, de megvan a remény arra, hogy a vihar elvonul és újra teljes pompájában átveszi az uralmat az égen a nap.

Nagyon apró dolgok ezek, de összeadódva megváltoztathatják mások életét. És a sajátunkat. Az biztos, hogy én folytatni fogom a kedvesség-hullám gerjesztését. A döntés a te kezedben van. Mellém állsz és beszállsz a játékba? :)