Hirtelen felidulásból elkövetett döntések következménye

Hol is kezdjem... Szeretem hinni, hogy általában hallgatok arra, amit a szívem súg. Vannak olyan döntések természetesen, melyek komolyabb átgondolás után születnek meg, de a mindennapi életben szeretek a megérzéseim, váratlan gondolataim után menni. Így volt ez szombaton is. Nagyon hosszú írás következik.

amin a geológóóóós szeme megakad

Megvártam a déli meleget a kocogással, mert hát ki tudja a Visegrád Trailen milyen idő lesz? Felmálháztam magam - erről bővebben majd lentebb - és elindultam. Út közben azon gondolkodtam, milyen rég jártam a Farkas-hegy környékén, ebben a szikrázó napsütéses időben nagyon szeretem, hát Csillebérc felé vettem az irányt és a piros kereszten bemelegítő tempós séta után kocogni kezdtem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem fogok ma fotózni, hiszen időre kellett hazaérjek, aztán elvetettem a dolgot, ez most inspirálódó, élménygyűjtő, gondolatrendező kis karika lesz. Tudom, hogy kell fejben is a felkészülés, mert még sosem mentem egyben 29 km-t és mint a "nagyok" a sokkal hosszabb távot, inkább felbontom szakaszokra és úgy máris kevésbé tűnik ijesztőnek. Igyekszem tanulni. Mindenki kicsiben kezdte egyszer.

Virágmező, power-dolomitsziklagyep

A piros kereszt új volt nekem, eddig csak a piros négyzet+sárga körséta útvonalon illetve az aszfaltból murvás-köves úton közelítettem meg a Vitorlázórepülő emlékmű környékét. Tetszett, mert akik eljöttek busszal a végállomásig, mind más útvonalat választottak, így hamar magamra maradtam a gondolataimmal. Telefon persze már itt előkerült... Gyorsan átértem a kopár Farkas-hegyre és az irányítást átadtam a kíváncsiságomnak, felfedező üzemmódba kapcsoltam. A piros kereszttől a dolomittörmelékes kis ösvényekre vitt a lábam, megcsodáltam a szebbnél szebb virágokat, kutattam az agyamban a Biogeográfia órán dolomitsziklagyepekről tanultak után - nem túl nagy sikerrel, így elengedtem a kényszert, ami a növények beazonosítását célozta. Csak bóklásztam, szerencsére senki nem jött utánam, így nyugodtan üldögéltem kicsit az egyik sziklakiszögellésen és csodáltam az alattam elterülő Budaörsöt, a városból kiemelkedő hegyeivel. Az idő gyorsan telt, ideje volt átvágni valahogy a kedvenc sárga sávomra.

Egyszerűen csak szeretem

A Szekrényes-hegy-Szállás-hegy környékén tébláboltam nézegetve, honnan lenne érdemes nekiindulni, amikor mozgásra lettem figyelmes előttem. Karcsú, világos barna alak közelített felém óvatosan. Fiatalnak tűnt. A szél felőle fújt, így nem érezhette, hogy ott vagyok. Lélegzet visszafojtva vártam mi történik. A kezemben levő telefon üzemmódját óvatosan videó felvevő módra állítottam. Felnézett rám. Azt hittem ezzel a lendülettel vissza is fordul majd bemenekülve a védelmet nyújtó fák közé, ám nem ez történt. Tovább indult. Csak néztem leesett állal és szöget ütött fejemben a gondolat, hogy bár sokszor otthon érzem magam a természetben, igazából tényleg csak vendég vagyok. Kecses szökkenésekkel felért a tetőre és eltűnt a bokrok között. Nem tudom miért, de letaglózott az élmény. Örültem, hogy bár hétvége és szép idő volt, a kirándulók nem ezen a részén tömörültek a Budai-hegységnek. Visszaindultam arra, amerről jöttem és végül egy murvás úton vágtam át a sárgához. Itt-ott időnként megzörrent az avar és a bokrok, fel-felnéztem, hogy vajon milyen élőlényhez lesz még szerencsém, de valószínűleg csak a madarak motoszkáltak, esetleg apróbb rágcsálók. Idő szűkében a sárgáról letérve egy jelöletlen egynyomos ösvényen tértem vissza Csillebérchez. Sokszor jók ezek a tervmentes elindulások. Élménygyűjtősek. :)

Kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét...

Hazaérve épp csak egy zuhanyra volt időm, mentem dolgomra, majd onnan hazafelé ismét gondoltam egyet, bementem a kedvenc zöldségesemhez. Elkezdtem összegyűjteni a megkívánt saláta hozzávalóit, amikor egy idős bácsi lépett a helységbe. A pénztáros ismerősként köszöntötte, viccesen megjegyezte, hogy már azt hitte anélkül kell bezárnia, hogy megérkezik. Nem figyeltem igazán, de amikor a csúcsfutás szó elhagyta a bácsi száját, felkaptam a fejem. Csak nem a Kékes Csúcsfutáson tetszett járni? - kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe. Szóba elegyedtünk. Elmesélte, hogy annak a négy embernek az egyike, akik 15. alkalommal teljesítették a távot. Amúgy közel 72 éves, szívritmus zavara van és lassan, hátul kellett futnia orvosi utasításra, hogy ha baj van, a mentő gyorsan odaérjen. Szó szót követett, megjegyezte, hogy "magának se menne a felfutás, ugye?", akkor én kezdtem mesélni neki, hogy hát aszfalton biztosan nem :P de amúgy terepfutok, és nemrég jártam én is arra, csak Mátrafüredről az erdőben, turistaúton jutottam fel Kékesre. Bár abban igaza van, hogy a végig futás nem menne. Beszélgettünk kicsit, aztán mikor köszöntem el, mondta, hogy keressek rá youtube-on, merthogy ő egy futóceleb (Khömmm, Csanyának konkurenciája akadt? Egyébként nem :)). Mégpedig "magnós Gyula". Arról híres, hogy magnóval fut és olyan tempóban, amit épp az aktuális zene diktál. Le a kalappal amúgy, kevés hozzá hasonló korú ember él ilyen aktív sportéletet ma Magyarországon. Remélem majd egyszer én is ebbe a sportos idősek táborába fogok tartozni.

Jó hallgatni a megérzésekre, engedni a váratlan gondolatoknak, mert mi lett volna, ha az edzőkörömre mentem volna? És ha elhessegetem a megkívánt saláta gondolatát? Szegényebb lennék két találkozással. :) (Valószínűleg gazdagabb lettem volna rengeteg kirándulóval való összefutással, az viszont nem hiányzott.)

Akkor néhány szót a felmálházásról. Ezt is Ádámtól és Évától kell kezdeni. :) Nem tartom magam különösebben márkafetisisztának, bár ha mondani kellene kedvenc brand nevet, egyértelműen az Inov-8 jönne elsőként. A cipőikbe már első látásra beleszerettem, és úgy voltam vele, hogy ha megtehetem, majd tőlük szeretnék cipőt. Azóta kettő darabjuk is a birtokomba került, egy Terraclaw 250 a sáros útvonalakra és egy Race Ultra 290 minden másra, és egyelőre maximálisan elégedett vagyok - előtte Karrimor Duma Trailt használtam, amivel azt hiszem az egyetlen gondom a csúszós talp volt. Azt szokták mondani, futáshoz az első számú felszerelés szükséglet a cipő, de hamar rájöttem, hogy jól járok ha viszek magammal folyadékot, mivel viszonylag messziről és tömegközlekedve kerülök terep-közelbe, ott pedig út közben nem sok helyen akad vízvételezési lehetőség (ez utóbbi megállapítás talán már átértékelődött, de hagyjuk, azt szeretem ha biztosan van nálam itóka). Kézi kulaccsal kezdtem, de utáltam, hogy fogni kell, így inkább otthon hagytam, viszont út közben/futás után iszonyatosan szomjas voltam, tehát keresni kellett más megoldást. A Salomon mellényekkel majdnem azóta szemezek, mint az Inov-8 cipőivel, de az árfekvésük miatt az esélytelenek nyugalmával álmodoztam róluk. Aztán láttam, hogy sokan futnak szopogós táskával és inkább abban az irányban nézelődtem, hátha akad valami számomra megfelelő. Közben jött a Nyúlcipőbolt Budai Trail, ahol kötelező felszerelésként elő volt írva a fél literes kulacs vagy ivózsák+pohár, hát ideje volt megoldást találni a vízszállításra. A nyertes a Salomon Hydro Handset lett, mely ideális választás volt a kézen szállítás, ámde mégsem kell fogni, viszont van nálam fél liter folyadék paraméterek mellett. Ha már Salomon, akkor szót kell ejteni a szípdkrossz őrületről. Nem mondom, szépek, de nem értem a hájpot körülötte. Nincsen széles lábfejem, viszont amikor kíváncsiságból belebújtam több méretbe is, mindegyiknél azt éreztem, hogy már csak járkálva is szűk. Nem a nekem való cipő, divatból meg csakazértse választok olyat, minek álljak be a sorba? Saját utam járom, saját cipőszerelemben. :) (Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy létezik olyan Salomon cipő, ami szerelem lehetne.) A pakolást egy szintén Karrimor lapos övtáskába igyekeztem megoldani, ami különösen télen nagyjából a lehetetlennel volt egyenlő és egyre kényelmetlenebb lett. (Kérdés: amúgy másoknak hogy marad futás közben a csípőjén az övtáska? Nekem mindig muszáj felhúzni derékra, hogy ne mászkáljon összevissza.) Közben kaptam egy szopogós táskát tesóméktól, ami kiránduláshoz zseniálisan kényelmes és ideális és wow, táska háta ennyire még sosem volt jó érzésre rajtam, viszont két dologra döbbentett rá, hogy miért nem nekem való futáshoz. Egyrészt nagyon ugrál a hátamon, másrészt mivel nem látom a tasakot, fogalmam sincs mennyi folyadékot fogyasztottam/mennyi folyadék maradt, és ez igencsak probléma nekem, aki majdhogynem folyamatosan kortyolgat. Elkezdett körvonalazódni számomra milyen lenne azt ideális mellény/táska(?). Sokzsebes, út közben levétel nélkül elérhető legyen az összes zsebe, és a jövőre/nagy melegre gondolva jó lenne, ha 2x fél literes soft flask kulacsot lehetne benne szállítani. Első körben Inov háza táján nézelődtem, de ott rossz helyre esik a kulacstaró rész, így kiesett (a nagy mell ebben a helyzetben sem könnyíti meg az ember lánya életét). Nathan és Salomon között vaciláltam, az álomdarab jelenleg a két gyártó termékei közül kerülhetne ki, de továbbra is leginkább nyálcsorgatós volt a szituáció. Tudtam, hogy csak azért, hogy legyen, nem szeretnék egy olcsó de nem ideális választást, viszont ahogy mondani szoktuk "egy borsodi falu éves költségvetését" költeni egy mellényre biztos jó ötlet? Vergődtem a nagy dilemmában, a magamnak feltett sok kérdés között. Viszont ahogy közeledett a Visegrád Trail, egyre többször jártak a gondolataim a témán, aztán amikor kijött a gájd a versenyhez, egy pillanatra megállt a szívem. Egy helyen lesz etetőpont, a másik csak itató. Szóval nem csak a folyadékgazdálkodást kell átgondolni, hanem a frissítés többi részét is. Oké, hogy rövidebb versenyen sem eszem halálra magam, de a 29 kilométer sok egy helyen vételezett keksszel+olivával. Jött a dilemma, hova fogok így pakolni. Övtáska kilőve, akkor valahogy meg kell hekkelni a vizestáskát, hogy kényelmesebb legyen futva is. De abba csak hátra lehet pakolni, ha onnan ki szeretnék venni valamit, ahhoz le kell venni. Itt jött el az a pillanat amikor felnevettem, mert sose gondoltam volna, hogy ilyen megoldásra váró helyzettel találkozom. És ekkor mint szuperhősök léptek a képbe szüleim. A születésnapom pár héten belül lesz, és mivel nem igazán volt más kívánságom, egy dolgot kértem. Egy Salomon mellényt (vagy egy Salomon S-LAB Advanced Skin 3 belt set futó övtáskát, bár azt már inkább deréktáskának mondanám). A kívánságot és a köré csoportosuló érzésvilágot nagyjából ahhoz hasonlítanám, mint amikor év elején lehetett jelentkezni Terepfutás.hu szerkesztőnek. Elküldtem néhány írást, mert akkor már blogoltam egy ideje, de nem sok esélyt adtam annak, hogy pozitív lesz a visszajelzés. Újonc vagyok, minimális tapasztalattal, elsősorban magamnak írtam eddig... szóval kicsit ilyen "lesz ami lesz, ami rajtam múlik megteszem" hozzáállás lépett érvénybe. És én voltam talán legjobban meglepődve amikor jött az email Csanyától, hogy szerkesztő lettem. Nagyjából így lepődtem meg most is a pozitív válaszon, hogy megkapom. Egy tavalyi modell utolsó darabját hoztam el nagyon kedvező áron. Fehér - hála az égnek ilyennel kevesen rohangálnak a hátukon - és minden támasztott igénynek megfelel. Bevallom őszintén örömömben potyogtattam néhány könnycseppet, nagyon hálás vagyok érte. <3 (Mint ahogy a szerkesztőség lehetőségért is. Megtisztelő.) Ha majd egyszer nagy leszek és nem kell az árat nézni, vagy újra lesz szükségem akkor világoskéket szeretnék, viszont addig is fehér szerelem van :)

Eddig két karikát jött velem, talán a szombati a relevánsabb. Jó meleg volt, igyekeztem nap közepére időzíteni az indulást, szóval a két soft flask majdnem fullra töltve került a helyére. Telefon, zsepi, iratok, kulcs, gél, csősál, mindenkinek kényelmesen lett hely, sőt, a vékony hosszú felső amit a bkv-ra vittem magammal, indulás előtt bekerült a hátsó nagy zsebbe és még így is maradt plusz hely. Zseniális. Nem nyom, nem szorít, szépen hozzám simul ahogy kell. Kicsit izgultam, hogy a mellhez eső nagyobb súly miatt lesz plusz kilengés, de a már megszokott mozgáson kívül nem volt semmi nagyobb. Nem volt melegem sem, jól szellőzik. Nagyon tetszik! Persze a fő teszt maga a Visegrád Trail lesz, utána pedig ha minden igaz Medveles 40 (ez utóbbi kifejezetten futókirándulva). Furcsa volt az érzés, hogy nincs a kezemen semmi, de élveztem az extra szabadságot, és a kényelmet.

Sokan mondják, hogy minek inni vinni magaddal rövid útra, minek a mellény, stb... Azt mondom, hogy olyannak, akinek nincs lehetősége az ajtón kilépve rögtön terepre érni vagy autó/jogsi híjján tömegközlekedve éri el az indulási pontot, nagyon is van. Két óra alatt simán elszopogattam a liter vizet, ami nálam volt és hol van még az igazi kánikula? (Ehhez jön a majdnem 2x1 óra utazás és igen, az ember sokmindenre hajlandó a terepért. Hazafele a buszra várva az egyik kulacsot még megtöltöttem kék kútból, de olyan fém íze volt, hogy nem sokat bírtam belőle inni...) Nem csörög-zörög a zsebed, minden kéznél van, kényelmesen. Nem kell a derekadra kötni a plusz/levett felsőt. Nekem nagyon bejön. És ha belegondolok télen mit szenvedtem a sok réteg ruhával amikor már nem tudtam hova tegyem az extra felsőt ami tudtam, hogy hazafele kelleni fog...

Lényeg a lényeg, nagyon tetszik a legújabb szerelem és tudomásul vettem, hogy Inov-8 ide vagy oda, a Salomon is jó barát.

Van itt még egy dolog. A gél. Ódzkodtam tőle nagyon - és tartom magam ahhoz, hogy ha lehet enélkül oldom meg a frissítést - de tudomásul vettem, hogy nagyon praktikus és van az a helyzet, amikor kifejezetten jól jön. Sok tesztet olvastam és most nem megyek bele miért, de kifejezetten olyan gyártó, olyan termékcsoportját kerestem, amiben ha lehetséges, ne legyen egyszerű cukor. A Hammer Nutrition lett a befutó, és pár hete volt lehetőségem megkóstolgatni a géleket. Furcsa a tömény édes, méznél is sűrűbb cucc, kóstolgatásnál nem is érvényesült annyira, de út közben a melegben nem voltam benne biztos, hogy le bírom nyelni és bent marad. Érdekes volt amúgy, mert mire a kis tasak végére értem, akkor jött a savanykás utóíz megkönnyebbülésként (Montana Áfonya). Nagyjából ennyi volt perpill a "teszt" lényege, hogy bent marad-e illetve okoz-e bármilyen "mellékhatást" és mivel sikerrel vette/vettem az akadályt, a Visegrád Trailre is viszek magammal. Meglátjuk hogyan vizsgázik, aztán el lehet gondolkodni azon, hogy más termékeket is kipróbáljak a Hammertől.

UTH CREW <3

És elérkeztünk a verseny témához. Látom, hogy sorban születnek a felkészülési időszakot értékelő írások másoknál is, elgondolkodtató, hogy ez valami kifogásgyárhoz alapot adó gondolatsornak születik-e meg vagy sem. Azt tudom, hogy nagyon nem olyan időszak volt a felkészülés, mint amilyet szerettem volna, talán túl ideális állapotot képzeltem el. Volt itt betegség miatt kihagyott időszak, munka miatt szokásosnál stresszesebb hónapok, kevés alvás, szóval azok a tervek, amiket felállítottam, a felkészülési időszak második felére úgy, ahogy vannak összedőltek. Igyekeztem az adott élethelyzetekhez igazítgatni menet közben, volt amikor sikerült, volt amikor nem, átgondolásra ad okot ez az egész, hogy vajon mennyire vállaltam túl magam és mekkora szerepet játszik a kényelem. Van hova fejlődni még, nagyon van. Nem is tudom edző mellett másképp lett volna-e. Tanulok. Leginkább türelmet. :) Vasárnap igyekezni fogok a lehető legjobbat kihozni magamból, ami csak rajtam múlik. Közben pedig megy tovább a tervezés. :) A Medvelest leszámítva egyelőre szeretnék 30 km-es távok fölé nem nagyon menni. Versenyen semmiképp, a többit meg majd meglátjuk. Szeretném az állóképességem fejleszteni, szeretném ha a 20 km alatti távokat folyamatosabb és tempósabb futással tudnám hozni. És továbbra is igyekezni fogok, hogy megtegyek ezek érdekében mindent, ami rajtam áll.

Sok témát érintettem, kicsit összevisszának tűnhet. Köszönöm, hogy végigolvastad. Nagyon izgulok, izgatott vagyok. Drukkolj, hogy vasárnap minden a lehető legjobban menjen. :)