Szimpla hétvége élmény duplázással

Mostanában a hétvégék nem igazán különültek el a hétköznapoktól, nem volt klasszikus pihenőidő, mindig jönni-menni, csinálni kellett valamit. Most sem volt ez másképp. A Terepfutás.hu vasárnap rendezte a Compressport Dupla/Szimpla Élmény nevű páros versenyét, én pedig annak szellemében, amit az első félévre kitűztem célként - miszerint önkénteskedek sport rendezvényeken - jelentkeztem a CREW csapatba.

Indulás!

A verseny kiindulópontja Mátrafüred, és amikor láttam, hogy az útvonal érinti a Kékest, megdobbant a szívem. Nem tudom hogyan lehet, de egészen eddig sosem jártam Magyarország legmagasabb pontján. Az élet játéka ismét jól rendezte a dolgokat, és praktikus volt a verseny előtti napon lent aludni, így a lehetőség adott volt, hogy megfelelően időzített érkezéssel akár tegyen egy kört az ember a környéken. Már nem is tudom milyen ötlettől vezérelve ráírtam Galanics Mariannra, hogy ő hogyan tervezi az utazást, és nagy örömömre egy rugalmas társra találtam benne. A szombat dél már a Mátra ösvényein talált bennünket. Ő egy teljes Szimpla kört készült menni, én csak a kisebbik hurkot (piros sávon fel Kékesre, kék háromszögön vissza Mátrafüredre, ~ 17 km, 750 m+).

Annyit tudtunk, hogy nem saras a pálya. Hanem vizes. Ezt ott és akkor még nem tudtam hogyan kell értelmezni, viszont később már megértettem. :) Az első 1,5 kilométeren Mariann még velem tartott, csináltunk pár képet, aztán a saját tempójában gyorsan maga mögött hagyott. A piros sáv elején rájöttünk mit is jelent a vizes pálya: az ösvényeken patakként folytak a vizek. Lehet, hogy ez valami teszt volt, és szeretnék a Mátra turista csalogató kínálatát raftinggal is bővíteni?

Patak ami turistaösvény

Sütött a nap, a hosszú ujjú felsőt hamar levettem és a derekamra kötöttem az esőkabát mellé. Nem siettem, az egyetlen célja ennek a kis körnek a Kékes csúcsra jutás és némi futás volt. Elhaladtam az útvonalat jelölő Csanya és Domi mellett (sajnálom SJD, a Domi most már valószínűleg örökre rád ragadt), közben mindenre figyeltem csak a jelzésekre nem :D szívtam magamba a friss levegőt, az üde, vibrálóan zöld növények színét. Elsőre furcsa volt az úton folyó-folydogáló-zubogó vízben haladni, de cipőtesztnek is kiváló lett, a Terraclaw nem igyekezett magában tartani a behatoló vízmennyiséget, így nem volt kellemetlen, sőt, felül melegem lévén még jól is esett az alsó hűtés (azokon a szakaszokon ahol se víz, se sár nem volt az úton, csak kövek, már megéreztem a kis bütyköket...). Volt egy nagyobb elágazás, ahol annyira lekötött a zubogó patak, hogy belefeledkezve a fényképezésbe - illetve így utólag már látom, hogy a kicsit megtévesztően elhelyezett jelzéseknek is köszönhetően -, elkavartam. Kocogtam, kocogtam és egyszer csak egy zártnak tűnő részbe jutottam, kövek, sziklák mindenütt, csobogó víz minden felől... na mondom ez nem lesz így jó. Vissza az elágazáshoz, térkép közben elő, és persze, hogy totál másfele kellett volna menni. Patakátkelés. Valamiért az volt bennem, hogy a kis körömön csak visszafelé, a kék háromszögön volt ilyen, de a fényképeket látva eszembe jutott, hogy tényleg itt az elején is át kellett jutni, de gyakorlatilag itt a köveken haladva átlépkedtem anélkül, hogy vizesebb lett volna a lábam, mint előtte. Ha volt is időnként sár, a folyamatos vizezés gyorsan le is mosta a nadrágról, cipőről. A piros jelzés néhol lehajló sűrű bokrok között vitt, máshol kiszélesedett a tér és kanyargott a fák között. Ennek a szakasznak a legviccesebb pillanatai azok voltak, amikor pár kilométer után két idős hölggyel találkoztam szembe, persze köszönés, mert azt úgy illik, aztán csak megállítottak egy kicsit, hogy hát maga egyedül megy? Mondom igen... Erre kis sopánkodás, hogy hát az nem jó, vigyázzak magamra. Viszont ők nem tudták amit én: Csanya az erdőben van, ilyenkor még az a rézf@szú bagoly is elszalad messzire, aki amúgy erre járna. Mosolyogtam egyet, elköszöntem és mentem tovább, és kicsit fejcsóválva vettem tudomásul, hogy még mindig tartja magát sokak között a gondolat, hogy az ember lánya nagyobb veszélyben van az erdőben egyedül, mint a városban, pedig igazából ennek a fordítottja az igaz. Az erdőben sokkal jobb a biztonságérzetem. Na mindegy.

Az elkavarós pont

Négyeshatárnál járva a lábam már érezte a majdnem folyamatos emelkedőt, és épp egy elágazásnál álltam dilemmázva, hogy változtassak-e az útvonalon letérve az erdészeti útra, vagy sem, amikor Csanyáék utolértek. "Innen már nincs sok vissza" és "na gyerünk" mondatok után a kérdés eldőlt, a csúcsig velük megyek. A figyelem terelődött, ment a komolytalankodás, aztán már csak néztem, hogy nem is emelkedőn haladunk. Még egy érdekességet láttam itt: foltokban nagyon sűrűn fenyő nőtt, a fény szinte át sem hatolt rajtuk. Nem is értettem, hogyan tudtak megnőni akkorára, amikor mindig azt tanultuk, hogy mivel nem egyforma sebességgel nőnek, így előbb-utóbb el lesznek nyomva egyedek. Szóval fura volt.

A csúcson nem töltöttem sok időt, mosolyogtam az autóval felkiránduló turistákon, elszopogattam 2-3 dl kólát és mivel a fenti hőmérséklet illetve a nulla mozgás miatt már nagyon fáztam, újra beöltözve hosszúba a kék háromszög felé vettem az irányt. A Jávoros-forrás vizével feltöltöttem a kulacsom és ismét elmerültem a gondolataimban és az erdőben. Az út majdnem végig a Csatorna-patak mellett halad, hamar megjelentek az ösvényen csörgedező patakok, két oldalról helyenként szabályos vízesések szegélyezték a völgyet. Látszottak a korábbi durva időjárás nyomai is helyenként - hó, az olvadás, a nagy eső és szél... Aki ismer tudja, hogy geológián-geomorfológián belül is az elsősorban felszíni vízfolyásokhoz köthető folyamatok és formakincs, ami érdekel, az időszakos vízfolyások felszín formálása pedig különösen közel áll a szívemhez, így most bőven volt alkalmam megfigyelésre a feltöltődés, kocogás, fotózás mellett. A természet annyira lenyűgöző dolgokat produkál! Nem is értem, hogy miért nem kirándul több ember... Lefele ismét találkoztam néhány turistával, ők azért próbáltak nem az ösvényen folyó víz közepén haladni, én meg nem szégyenlősködve átplaccsogtam közöttük. Mondták, hogy visszafele tartanak Mátrafüredre, megnyugtattam őket, hogy jó irányba haladnak és javasoltam, hogy kövessék a szalagokat. Így utólag kíváncsi lennék a patakátkelésnél mihez kezdtek, kerestek-e más utat vagy vették a bátorságot és átgázoltak.

Patakátkelősdi

Apropó átkelés. Nem vagyok különösebben szívbajos, de amikor egyedül ott álltam a zúgó megáradt patak mellett, komolyan elgondolkoztam, hogy mi legyen és hogyan fogok itt átjutni. Nem egy nagy vízfolyás, de volt ereje. Nézegettem, hol kisebb a sodrás, hol látszanak a kövek, hol induljak neki, aztán arra jutottam, hogy kár nagyon időt tölteni, el kell indulni és kész. Egy kicsit azért megdobogtatta a szívem a művelet. :D Mégis csak ez volt az első igazi patakátkelésem, de minden rendben volt, és térdnél magasabban nem is lettem vizes. Az a kis sár ami eddig felverődött itt le is mosódott, innentől nem kellett messzire menni, teljesen átváltottam sétáló-fényképező üzemmódra. Tudtam, hogy ráérek, mert Mariann még mögöttem volt. Lelkileg totálisan-teljesen feltöltő kis kör lett, nagyon örülök, hogy nem maradt ki. A kék háromszöges szakaszt nagyon szerettem, izgalmas újdonság volt az ösvényen vízfolyásos, patakátkelős, napsütéses, kidőlt fás, fán átmászós, összeboruló bokrok alatt átmászós útvonal. További képek itt.

Melyik az ösvény?

Aztán este kezdődött a munka, a sportcsarnok előkészítése a másnapi versenyre. Érdekes volt látni, benne lenni a folyamatban ahogy létrejön a "megszokott" Terepfutás.hu-s versenyközpont környezet.

Vasárnap ébredés korán - nem mintha olyan sokat aludtam volna, és érdekes, még mindig nem tudok visszazökkenni - kezdődött az igazi CREW nap. A Dupla/Szimpla nem egy nagy létszámú verseny, azt hiszem ez részben a távok hosszának köszönhető, ellenben eltart egész nap. A verseny napján az időjárás nem volt olyan kegyes, mint velünk, a résztvevők kaptak ködöt, esőt és még jeget is. Minden bizonnyal emlékezetes versenynek sikerült. :) Azt hiszem, nem is a dolgos időszakok, hanem az üresjáratok voltak fárasztóak. Sokféle emberrel találkoztam, lenyűgöző, hogy néhányan szinte önkéntesség-függők, ahogy mutatták a naptárukat csak lestem, hogy csinálják. Csodálom Bobeket, ahogy pörög, egyik pillanatban itt van, a másikban ott, mindenkihez van egy-két szava, szóval wowww. És tényleg jó csapat a Terepfutás.hu CREW. :)

<3

Összességében azt hiszem a Mariannal töltött időért vagyok a leghálásabb. Igyekeztem sokat kérdezni, többek között a mindennapjairól, ellesni apróságokat, mint például a futáshoz pakolás, kikérni a véleményét, neki milyen futózsák/mellény vált be és miért, és még sok apróságról. Tényleg nem nagy dolgok ezek, de ha az ember szeretne tanulni, akkor sokat segíthetnek egy gyakorlott futó tapasztalatai. Mert lehet, hogy neki már sokminden rutin, egy újoncnak viszont nem egyértelműek adott kis praktikák. A dolgokhoz való hozzáállásából is van mit tanulni. Az a típus, aki nem nézeget hátra, hanem előre néz, céltudatosan. Szóval nagyon örülök, hogy megismertelek!
Mozgalmas hétvége volt, egyrészről feltöltődős-felfedezős, másrészről fárasztó és hosszú segítős, de nem cserélném el másikra. :) A Salomon Ultra Trail Hungary-n folyt.köv. :)
Jövőre új néven Compressport 4up4down & 2up2down-ként kerül megrendezésre a verseny, ráadásul pont a 30. születésnapom előtti napon... legyen ez egy jel és keressek párt hozzá? :)