Igazából már meg sem lepődök azon, hogy amikor az életem valamelyik területe közelebb kerül az egyensúlyhoz, egy másikban zavar támad. Most duplán így van, mert a terepfutás-szerelem elég szépen egyensúlyba hozott, nagyon jól érzem magam a bőrömben és a magánéletem is úgy tűnik, hogy jó irányba mozdult el. És akkor bumm, beütött egy arcüreg gyulladás. Már egy nap edzéskihagyás után elvonási tüneteim voltak, két nap otthon lét után pedig kifejezetten szenvedtem. Hiába volt meg a tudat, hogy muszáj időt hagyni a gyógyulásnak, nehezen viseltem a bezártságot, és ez így ment több, mint egy hétig.
Felborult az étkezési rend, lényegében minden étkezésre húslevest ettem, időnként becsúszott egy-egy Update1 croissant - zseniálisan jók lettek az új töltött croissantok -, de nem is kívántam igazából mást. Sokat gondolkoztam azon, hogy mikor visszatérek, a kiszállási ponton szálljak-e vissza, de mivel köt az idő, végül amellett döntöttem, hogy ott folytatom, ami következett volna ha minden rendben megy. Ennek megfelelően az első hónap 4. heténél nyitottam ki az edzésnaplóm. Még jó, hogy korábban az alap edzéstervre rádolgoztam és többet teljesítettem... legalábbis a mai tapasztalat ez volt :)
Merthogy kis erősítés után elindultam egy laza futkorászásra. 30 perc volt a tervben (végül bemelegítő és levezető sétákkal együtt több, mint 1 órát töltöttem az őszi erdőben). Nem szoktam nagy bemelegítést csinálni - valószínűleg ezért szoktam szenvedni az első 15-20 percben - viszont úgy döntöttem, ha már úgyis volt egy törés az eredeti tervekhez képest, most kipróbálok valami újat. Még rendesen beöltözve felvettem egy erősebb tempót, és 15 pecig csak mentem, mentem. Amikor éreztem, hogy átmelegedtem, rövid nyújtás után kibújtam a kabátból, benyomtam az indító gombot és kezdődhetett maga az edzés, a futás. Nagyon meglepődtem, hogy elkerült a szokásos szenvedős első kilométer, és a harmadik kilométernél jelentkező hányinger is sokkal enyhébb volt, mint szokott. Nem kapkodtam a levegőt, nem kellett görcsösen koncentrálni. Igazi örömfutás volt. Néztek is furán az ösvényen szembe jövők, hogy min vigyorgok ennyire. :)
Viszonylag sokan jártak az erdőben, így nyugodt szívvel vágtam neki új és keveset járt ösvényeknek, élveztem a felfedezést, az örömet ami átjárt közben. Illetve izgalmas volt a már ismerős ösvényeken haladni, mert a falevelek miatt nem lehetett annyira érzésből haladni, figyelni kellett (erről beszélek amikor azt mondom, hogy hiába ismerem az útvonalat és lassan már azt is, hol vannak a nagyobb kiálló gyökerek, kövek, mégis mindig más). Azért akadtak helyek, ahol úgy ugráltam buckáról buckára, az ösvény egyik oldaláról a másikra, mint egy kisgyerek, fel-felnevetve. Kacagva száguldottam a lejtőkön és hatalmas mosollyal másztam ki a völgyekből. Így van értelme, ha igazán élvezi az ember amit csinál. :)
Szóval az összegzés: a kihagyást szinte meg sem éreztem, kell az a negyedórás bemelegítő az elején (bár verseny előtt nem tudom hogyan fogom megoldani), illetve egy dolog az étkezéshez: sokkal több nyers zöldséget kell enni!
Holnaptól vissza a malomba, fegyelmezettségre fel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése