Visegrád Trail felkészülés 1. hét

Az év első felének tervezett csúcspontja a Salomon Ultra-Trail Hungary egyik rövidebb távja, a Visegrád Trail a maga 29 kilométerével és 1100 m+ szintjével. Az év eleji laza edzéstervmentes futkározások után ismét koncentráltabb felkészülésbe vágtam bele: 16 hetes futóterv készült, hogy ne csak a táv teljesítése, hanem gyorsaságban való fejlődés - amit jelenleg úgy látom, hogy az emelkedők megfutásával tudok elsősorban elérni - is beleférjen.

Az első hét a visszarázódás jegyében telt, 3 futással és egy erősítős nappal. Elméletileg a futások pulzuskontrollosok - teljesítménymérés híjján az eddigi legmagasabb pulzusomból számolva - csuklón mért értékekkel. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz tartani. Mivel hét közben csak sötétedés után jutok el odáig, hogy futóidő van, egyelőre ezek a városban történnek, jelenleg még jellemzően a budai rakparton, aztán majd variálom, illetve nagyon várom, hogy tovább hosszabbodjanak a nappalok, hogy hét közben is kijussak terepre. Bevallom őszintén, az aszfalton és síkon futás továbbra sem a szívem csücske, és azt figyeltem, hogy a pulzusom is sokkal jobban ugrál, mint pl. hétvégén a Budaiban terepen... muszáj utána olvasnom-kérdeznem, ezen mivel lehet javítani.

A heti hosszú futás most vasárnapra esett. Otthon a cuccom összekészítésénél dilemmáztam, hogy csúszásgátlót rakjak-e el, de végül úgy döntöttem, hogy mivel már előző héten sem volt vészes a helyzet, nem viszek magammal, legfeljebb a jeges részeken az ösvény mellett haladok. Természetesen a korai elindulás nehezen megy, most is szépen eltelt a nap és késődélután lett, mire kiléptem a kapun, majd átutazva a fél városon felértem Normafához, a kis 7 kilométeres edzőköröm kiinduló pontjához. Nem bántam, hogy a hosszúujjú aláöltözet is otthon maradt, egész kellemes volt pólóban-pulcsiban-dzsekiben (bár újabban a dzseki is elsősorban pakoló funkciót lát el... nem is tudom hogyan fogok pakolni, ha dzsekire nem lesz már egyáltalán szükség... na de majd ha eljön az a hőmérséklet, ráérek foglalkozni ezzel a kérdéssel). Rácsodálkoztam a talajra, hogy ez bizony elég sáros. Nem is tudom, amúgy mire számítottam :D. Kicsit szomorkodtam, hogy még nem érkezett meg az új cipőm, amit pont erre a helyzetre rendeltem - közben amúgy ma megjött, szóval alig várom, hogy végre felavassam, nagyon kíváncsi vagyok tényleg olyan nagy különbséget jelent-e a talp mintázata (nyilván igen, különben nem lenne sok értelme ilyen cipőket gyártani). Mindenesetre nem volt választási lehetőség, hogy így is végigmegyek legalább egyszer a körön, vagy sem, mivel egyértelmű a válasz, hogy nyilván végig megyek. Legfeljebb megint nyakig sárosan megyek haza. Úgy álltam hozzá ahogy kell: egy szuper edzési lehetőség a következő hónapok várható terepviszonyaira.

Közel száraz, bokáig érő saras, enyhén olvadt jeges szakaszok váltogatták egymást. Legnagyobb részt igazából futhatóak voltak az ösvények. Azért néha mosolyogtam magamon, amikor a sárga sávon divatosan platformtalpat növesztve igyekeztem úgy lavírozni, hogy ne csússzon ki alólam a lábam. Élveztem nagyon. Tényleg igaz, hogy ez másképp jó. Illetve sosem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de amikor olyan a sár, hogy a cipőd majdhogynem bokáig süllyed bele, sokszor könnyebb futni, mint sétálni. A fizikáját még nem gondoltam végig, de a vasárnapi tapasztalat ez.

Az a bizonyos "bkv-kapaszkodó"

Visszakanyarodva a libegőnél levő játszótérhez eszembe jutott a múlt vasárnap, és hogy akkor a jég miatt mennyire elfáradtam, mikorra ehhez a ponthoz értem, és innentől nem futottam, hanem lekapva a lábamról a csupa sár csúszásgátlót, lóbálva a kezemben csak lesétáltam a buszhoz. Aztán ahogy sorban előztem az embereket egy tizenévesekből álló társaság került mögém, akik elkezdtek tanakodni, mi van a kezemben. Aztán amikor a találgatások között felmerült a bkv-kapaszkodó, igyekeztem nem nyihogva felnevetni, hanem kulturált mosollyal hátrafordulva közöltem velük, hogy mi is az valójában. A további beszélgetésre nem voltam kíváncsi, gyorsan magam mögött hagytam őket.

Szóval miután újra mosolyogtam a sztorin, bekanyarodtam az erdőbe a piros pöttyös ösvényre. Itt jégnek már szinte nyoma se volt, tömény sár fogadott lépten-nyomon. Igazából tényleg élveztem. Mélyen beszívtam a levegőt. A rothadó levél és a sár illatának keveredése inkább az őszt idézet fel bennem, mint a közelítő tavaszt, de nagyon tetszett, hogy az elmúlt hónapok csípős hidegét végre felváltotta valami kellemesebb, a tavasz ígéretét magában hordozó újdonság.

Szeretem <3

Mire visszaértem Normafához a nap lement és szépen lepelként leszállt a városra a köd. Az idei tél vélhetően utolsó forralt borával a kezemben csodáltam a szürkeségbe vesző várost, míg már csak a közel eső fák sziluettjeit lehetett kivenni. Aztán gondoltam egyet, a plusz pulcsit a derekamon hagyva, órát újra elindítva, forralt bort lötyögtetve a hasamban, futva indultam le a 21-es busz vonala mentén, ráhúzva egy kicsit az aznapi terepi adagra.

Közben azért a gondolataim csapongtak mindenfele, ahogy szoktak, eszembe juttatva olyan dolgokat is amikre amúgy nem szoktam gondolni. Viszont van itt egy fontos dolog, amire szépen rá kell majd készülni, és az a frissítés. A Budai Trail-en kényelmes volt, mert nagyjából 5 kilométerenként volt frissítő pont, viszont a Visegrád Trail esetében 10 kilométerenként lesz, ahogy nézegetem az útvonalat. Nagyobb folyadék fogyasztással is kell számolni a várhatóan melegebb időjárás miatt. Szóval lesz mit gyakorolni a következő 15 héten :).